„Rendhagyó énekóra MOL-ban” címmel nyújtott felejthetetlen élményt a nemzetközi hírű magyar népzenei együttes iskolánkban 2018. április 5-én.
Fergeteges hangulatú zenéléssel, észrevétlenül vezették be hallgatóságukat a magyar népzene szépségeibe. Játékosan mutatták be népi hangszereik közül a gyimesi ütőgardont, a hegedűt, a brácsát, a hosszú furulyát és a tamburát. Mindeközben helyet kapott a korosztálynak megfelelő történetmesélés is. A gyerekek kitörő örömmel, tapssal és lelkesedéssel fogadták a kitűnő zenészek előadását.
Hálás köszönetünk a MOL nagylelkű támogatásáért, melynek révén a Muzsikás együttes rendhagyó énekórát tarthatott iskolánk diákjainak.
Szóljon hozzá!
Hozzászólás előtt be kell jelentkezni.