A dr. Zsolnai József által megálmodott és 1997-től lendületet kapott iskoláskori tudományos kutatómunkába az orosházi református iskola az ezredfordulón kapcsolódott be.
2001 óta az izgalmasabbnál izgalmasabb alkotások közül diákjaik mintegy 300 dolgozatát ítélték beadásra alkalmasnak.
Tehetséggondozó törekvésük gyümölcseként évről évre rangos helyezésekkel büszkélkedhetnek. Mindennek megtisztelő elismeréseként a 2014-2015-ös tanévtől referenciaintézményként s a tiszántúli régió versenyének szervezőjeként is munkálkodhatnak.
Az iskola ifjú kutatói és mentoraik tevékenységét dr. Túri Sándorné a kezdetektől szervezőként is segíti. Maga is számos országosan is sikeres dolgozat támogató tanára. 2015-től a tiszántúli régióban folyó munka koordinátora. Áldozatos tevékenységéért 2016-ban Mester és Tanítványa Díjat kapott a „KGYTK tehetségsegítő referenciaintézményi hálózat” országos tanácskozásán.
Ugyancsak a május 27-én, Dorogon megtartott konferencián vehette át a Mester és Tanítványa Díjoklevelet Bárdos Zsuzsa, aki az elmúlt esztendőkben 15 – többnyire helytörténeti témájú – tudományos dolgozat elkészítésében segédkezett, közöttük többet országos első helyezésre érdemesítettek.
Összefoglaló iskolánk több évtizedre visszanyúló KGYTK tevékenységéről:
Szóljon hozzá!
Hozzászólás előtt be kell jelentkezni.